Leany Almok 1 - Augusztus

Angliában meglepően hűvösek az augusztusok. Ez is lehet az egyik fő oka, hogy a diákok nem szeretik ezt a hónapot. A másik oka pedig – természetesen – hogy tudják, már csak egy hónapjuk van hátra az újabb tanévig. Erre persze nemcsak a naptár emlékezteti őket, hanem a szülők is.
-  Gyere kislányom, ideje tanszereket venned, nemsokára iskola!
- De anya.. Még van egy teljes hónapunk! – próbálkozott esetlenül a lány – Nem érne rá mondjuk holnap?
- Szó se lehet róla! Menj, öltözz át, így nem mutatkozhatsz az Abszol úton!
Nicolette Nott rosszkedvűen vonult vissza a szobájába, hogy felöltözzön. A szoba egy merő rendetlenség volt, az ágy és az íróasztal által körülhatárolt szobában megannyi kupac hevert a földön. Ez a diákok sajátos rendrakása: egy kupac tanszer, egy kupac nyári holmi, a szennyes,amit mosni kellene, a mosott, amit teregetni kellene, a mosott, aminél már késő a teregetés, mert gyűrötten száradt meg.  A falon megannyi poszter sorakozott, némelyek elfedték a régebbieket, innen lehetett a legjobban számon tartani, mi az aktuális divat a varázslóvilágban. Az előző iskolájából megörökölt osztályportrénak már csak a sarkai lógtak ki a Roxfortos évfolyamkép mögül, ahol vidáman integetett saját mása is, barátaival együtt.
A lány körbe se nézve vette célba az egyik kupacot a földön. „Így nem mutatkozhatsz! Na persze. Ilyenkor is csak a ruháimat tudja szidni. Na hol van egy tiszta talár meg a cipőm..?” – gondolta magában. Hosszú, fekete loknis haját bosszankodva dobálta egyik oldaláról a másikra, miközben a cipőjét kereste a hegynyi szennyes alatt, míg végül elege lett, és hanyagul tartó copfba fogta rakoncátlan tincseit. A fésülködéssel inkább már nem is próbálkozott, inkább megigazította fekete, zöld szegélyes talárját még egyszer, és szorosra kötötte a csomót a cipőjén, mielőtt visszament volna a nappaliba édesanyjához.
- Végre, azt hittem, már sosem készülsz el. Gyerünk, gyere ide! .. Így ni, fogd meg a kezem. Tudom, hogy utálsz hoppanálni, de így a leggyorsabb.
A kislány szorosan édesanyjához bújt, és a szülő hoppanált is a jól ismert sétálóutcára. Ott megragadta a lányka kezét és húzni kezdte maga után a koszos macskaköveken, hogy meg tudják venni az ez évi tanszereket.

Persze nem mindenki fogadta rosszkedvvel a közelgő tanévet. Sok szülő mászkált már most a boltok között a megfelelőt keresve, hogy mindent megkapjanak még a nagy bevásárló roham előtt. Ilyenkor születik a legtöbb új kapcsolat, az ideiglenes szövetségek, és útbaigazítások, amikor a már tapasztalt, veterán szülők segítik ki a még gyakorlatlanokat. Eközben a kisgyerekek a kirakatot bámulták, csodálkozva böktek a legújabb pálcamodellekre, vagy egymást hergelték a gondolattal, milyen gyors is a „leggyorsabb” seprű.

Ha már pálcák, az sem elhanyagolható gondolat, milyen sok új tanuló került idén is az iskolákba. Ők se maradhatnak pálca nélkül!
- Hiszen ez egy csodálatos pálca, fogja csak meg. No, fogja már meg! – nyomta Ollivander, a fiatalabbik, a kislány kezébe a pálcát. A lány értetlenül markolászta, forgatta jobbra-balra, majd segélykérően nézett föl a szüleire.
Mindkét szülő pillantása kicsit elveszett volt. Ők se tudták, miféle csodát kellene várni egy darab botocskától. Az apa, és egyelőre a lány se igazán értette mit mond egyáltalán ez az úriember. Az anya végül megerőltette darabkás, rég használt angoltudását.
- Nem gondolom, hogy ez jó lenne.
- Ó, persze-persze, hogyne. A vendégnek mindig igaza van. No, akkor adja vissza, megtaláljuk az igazit. – kikapta a szőke kislány kezéből a pálcát, és hátrament elpakolni azt. A kislány anyjára nézett, és bajor akcentussal, németül szólalt meg.
- Anya, biztos, hogy én..?
- Persze, hogy biztos, Elyon.  – vágott a lánya szavába az édesanya, a sokkal kényelmesebben használt német nyelven. - A levél egyértelműen azt írta, hogy boszorkány vagy. Biztos mások se elsőre találják meg a… - szünetet tartott, még szokatlan volt neki ez a szó -… pálcájukat. Adj magadnak egy kis időt.
A fiatalos pálcakészítő egy újabb csodával jött ki a hátsó szobából, és kínálta meg a fiatal boszorkányt. Az előhúzta a sötétvörös színű pálcát, és suhintott vele, majd kelletlenül megrázta a fejét, ez se tetszett neki. Elyon csak sóhajtott egyet, és álmodozó, hatalmas, kék szemeivel kirévedt a poros, rég le nem mosott ablakon. Az előtt két kislány épp hevesen magyarázott egymásnak. A szőkeségre pillantottak, aztán elvonultak a pálcabolt elől, egyenesen Cauldwell bájital alapanyag boltjába. Benn tovább folytatták a heves szócsatát.

- Hidd el, hogy nincs igazad! Biztos vagyok benne, hogy tökéletesen felesleges mindkettőnknek egy teljes üveg szárított piócát vennünk.  Gondolj már bele, hat sarló! HAT! Tudod, abból mennyi édességet tudunk venni, ha most csak az egyikünk veszi meg az üveget? – a lány sajátos módján túl heves mozdulatokkal dobálta magát barátnője előtt, mindig teljesen beleélte magát a szópárbajba, és kezeivel, egész testével nyomatékosította szavait, mintha a világot készülne megváltani, és nem csupán alkudni próbál. Mélyvörös, hosszú haját is ugyanúgy dobálta, ahogy egész testét, látszott rajta, hogy lételeme az effajta beszéd.
- De az állt a levélben, hogy fejenként egy üveg, nem összesen. Nem akarom, hogy félévkor kifussunk belőle, aztán utána hallgassuk a professzor szemrehányását. Fogadok, hogy még pontlevonást is kapnánk. Akkor mit szólna a többi griffendéles? – a szócsata másik résztvevője egy természetes afrikai szépség volt, csokoládébarna bőrrel, végtelenszámú apró fonott, fekete hajtinccsel a fején, amit most épp két copfba kötött ráadásképp. Ő csak keresztbefont karokkal figyelte vörös barátnőjét, nem dobálgatta magát feleslegesen. Talán pontosan ezért voltak olyan jóban, mert még az ilyen apróságokban is teljesen különböztek.
- Az egészet túlreagálod, Adanna. Vegyünk ketten egy üveget, és kész. – A vörös szeme megcsillant, érezte már, hogy övé a győzelem, mint a legtöbb esetben.
- Jó, jó.. De a cickányfarok-főzetből nem engedek. Abból mindenképp fejenként két fiolát veszünk!
- Tavaly se használtuk.. Tizennyolc knút, gondolj bele! Kész ráfizetés.. Az majdnem két Orrvérzés Ostya a Weasley Varázsvicc Vállalatnál.
- Ugye most nem beszélsz komolyan, Samantha… - Adanna lemondóan megrázta a fejét, és összemosolyogtak. Miután megvették az összes szükséges felszerelésüknek nagyjából csak a felét, azonnal indultak is a Varázsvicc boltba, hogy még azelőtt elköltsék megmaradt pénzüket, mielőtt szüleik észrevennék a csínyt.

Viszont nem mindenhol telt ilyen jó hangulatban egymás viszontlátása. Cauldwell boltjától nem is olyan messze, Madame Puttock süteményesében vegyes hangulat uralkodott. A süteményes az egyik legdrágább helynek számított az egész sétálóutcában, ettől kezdve mindig csak kevés vendég járt be, és azok általában maguk közt lehettek, sok lehetőség volt a diszkrét beszélgetésekre. Az egyetlen nagyobb asztaluknál, ami hatszemélyes volt, két család üldögélt. A feleségek mindkettő részéről jóízűen teázgattak, és ették a maguk süteményét, tudomást se véve a férfiakról, vagy a gyerekekről. Az egyikük rókaarcú nő, kis, sötét szín szemekkel és szorosan kontyba fogott fekete hajjal, mintha ez lenne családjuk legnagyobb büszkesége. A másik élénk, már-már fehéresen világos szemű, koszos-szőke haja pedig megmagyarázhatatlan módon összefüggő tincsekbe rendeződött, mintha csak kígyók ülnének a fején és rejtenék magukat a hajszálak zuhataga közé. A férjének ugyanilyen hajkoronája volt, a köztük ülő kislánnyal együtt, mindkettőjüknek tiszta fekete színű. A lány rosszkedvűen ült a széken, lábait felhúzta, és azokat ölelte át kezeivel.  A sütijéhez akkor se nyúlt volna, ha átokkal kényszerítik, mellé megvetően nézett tengerzöld szemeivel a vele szemben ülő fiúra.
A fiú nyugodtan ette a maga édességét, nem is foglalkozva a lány szúrós pillantásával. Tejföl szőke haját mintha csak apjáról másolta volna le, pontosan ugyanúgy néztek ki, huszon pár év eltérésével.
- Szóval ő Keita? – kérdezte a szőke férfi, a kislányt végigmérve. Tekintetében nem volt semmi kedvesség, inkább mintha húsárut mért volna végig. A lány kényelmetlenül összehúzta magát, a kígyófejű apa pedig bólintott, és megsimogatta a lánya haját. Keita megrezzent, de nem mozdult.
- Jó felesége lesz Skorpiusnak, nem kell aggódnod. Hány éves is most? Tizenhárom? Két év korkülönbség még nem is sok.
A szőke férfi csak bólintott erre. Megemelte poharát, és koccintottak a megállapodásra. A Lángnyelv Whiskey kellemesen égette a torkukat. A megjelenésüknek kötelező eleme a rekedt hang, az erős alkohol pedig könnyen megadta ezt nekik.
- Tudtam, hogy sikerül megegyeznünk, Nexus. – A szőke talárja belső zsebébe nyúlt, és elővett egy kézzel vert szivartartót, majd megkínálta a másik férfit. Madame Puttock már épp hangot adott volna tiltakozása jelének, de aztán belegondolt, hogy kikkel szemben is kellene felszólalnia, így inkább hátat fordított és elsétált valamivel elfoglalni magát addig is.
- Kész öröm így a hazatérés, Draco. – elfogadta a szivart, majd rágyújtottak, és jóízűen csevegni kezdtek, mintha nem most döntöttek volna két ember élete fölött teljesen önkényesen.

- Anya, anya, nééézd! – sipította vidáman egy kislány pont a cukrászda előtt, ezzel megtörve a bent uralkodó sötét hangulatot. A két férfi csak egy fél pillantást vetettek a lányra, aki nevetve szaladt el a kisállat bolt felé, észre se véve, hogy a süteményesben ücsörgő Keita könyörgő pillantását, miszerint mentse ki onnan. A lányt csak lassan követte anyja, már nagyon elege volt az egészből, de a mogyoróbarna hajú lány fékezhetetlen volt. – Lehet egy baglyom? Kéérlek! Nagyon fogok vigyázni rá! És etetni fogom! Nézd, milyen szép az ott! És milyen nagy szemekkel néz rám! Szinte kéri, hogy vegyünk meg! Naa... Már azt is tudom, hogyan fogom hívni! Kukucska! – Mimi Gordon vidáman nevetett rá a leendő kis baglyára.
- Dejóó!! – nevetett föl egy másik lány is, és mint zsák a foltjára, néztek össze. A másik hiperaktív leányzó haja a szivárvány minden színében játszott, és bár testalkatán látszott, valamivel érettebb Miminél, mégis alacsonyabb volt nála. – Képzeld, nekem is van baglyom! – felkapott maga mellől egy ketrecet, abban pedig egy, Kukucskához hasonlóan apró kis bagoly repkedett körbe, már nagyon ki akart jutni a rácsokon túlra. – Ő Rágó!
A két lány nevetve nézett össze és kezdték azonnal tárgyalni, hogy melyikük baglyán mi-mennyire édes. A szüleik megkönnyebbülve ácsorogtak a kisállat bolt előtt, és fáradt mosolyok kíséretében mutatkoztak be egymásnak.

Az augusztus végül is lehet, hogy egy egész izgalmas hónap. Sok ember találkozik, és ismeretlen utak fonódnak össze, hogy aztán sokáig szét se válljanak.